PDF Nyomtatás E-mail

Tisztelt motoros társunk!

Mint azt bizonyára Te is tapasztalod, a hazai közéletben végbement változások új lehetőségeket nyitnak a motorozás szerelmeseinek, ám ennek ellenére csak igen lassan alakult ki egy egységes, európai normákhoz igazodó motoros kultúra. Magánemberként sokszor saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy egy-egy társunk vezetés közbeni magatartását még messze nem hatja át az közlekedőkért, egymásért érzett felelősségtudat.

Klubunk e kódex segítségével arra vállalkozik, hogy – követendő például szolgálva - elősegítsük a meglevő hiányok pótlását. Célul tűzzük ki az igényesség és a magas szintű motoros kultúra kialakítását. Mindezt azért tartjuk fontosnak, mivel filozófiánk alapköve a bizalom és a hitelesség, aminek viszont feltétele a korrekt magatartásnormák egységessége, azok nyíltan való felvállalása. További nem titkolt célunk, hogy leendő tagjaink és támogatónk számára egyértelműen "kiszámíthatóvá" tegyük cégünket.

 

Az Elnökségi tagokra vonatkozó etikai előírások

  • A gazdasági vonatkozású döntések során tárja fel minden ismert, vagy lehetséges érdekellentétét. Ez vonatkozik minden olyan üzleti kapcsolatra, amely befolyásolhatja, vagy úgy tünhet, hogy befolyásolja a klub érdekében hozott döntéseinek függetlenségét, vagy munkájának minôségét.
  • A tudomására jutott tényeket, adatokat, vagy információkat nem hozhatja nyilvánosságra az érintettek elôzetes beleegyezése nélkül, kivéve, ha a törvény, vagy jelen Kódex erre felhatalmazza, vagy kötelezi.
  • A Klub nevében motoros etikát sértô tanácsot, utasítást ne adjon, ilyen intézkedést ne tegyen. A Klub tisztségviselôjeként soha ne lépje túl saját illetékességi határait.
  • Figyeljen arra, hogy a gyakorlatban esetleg elôforduló és ismertté vált hibákat a jövôben kiküszöböljék.
  • Saját Klub megbízatásainak – függetlenül attól, hogy ezek írásbeliek, vagy szóbeliek – mindig tegyen eleget.
  • Csak akkor vállalja el a Klub megbízatást, ha azt ideje, egészségi állapota, képessége lehetôvé teszik. Amennyiben a feladata elôkészítése, végrehajtása során a fentiekben változás áll be, azt mihamarabb közölje a Klub elnökével. Így megteremti annak lehetôségét, hogy más Klubtagok idôben segíthessenek neki, ill. átvegyék a munkát.
  • Véleményt csak akkor nyilvánítson, ha az a tények megfelelô ismeretén és tárgyi illetékességén alapul.
  • A Klubon belüli nézeteltérés esetén hozza nyilvánosságra az üggyel kapcsolatos minden esetleges érdekeltségét.
  • A Klubon belüli vita esetén úgy tartson kapcsolatot az érintett Tagokkal, hogy eljárásának hitelessége - elfogulatlanság okán - ne lehessen kérdéses.
  • Ne vegyen részt olyan motoros szakmai pályázat kiírásában, elbírálásában, amelyrôl joggal feltételezheti, hogy a pályázók esélyegyenlôsége nem biztosított.
  • Klub megbízatások kapcsán soha ne ajánljon fel, és ne fogadjon el olyan pénzadományt, tárgyi juttatást, melyrôl mások joggal gondolják, hogy befolyásolni kívánták vele.
  • Saját személyes elônyéért soha ne tegyen kifogásolható és etikátlan engedményt egyetlen Tag részére sem. Bármilyen erre vonatkozó kérést, utasítást azonnal hozzon az Elnök tudomására.
  • Soha ne ferdítse, és ne túlozza el a céges megbízásokban viselt felelôsségét, munkaarányát. Munkája értékelésénél mások érdemi munkáját ne tüntesse fel sajátjaként.
  • Minden körülmények között vállalja a személyes etikai-fegyelmi felelôsségét azokért a döntésekért és tettekért, amelyeket a Klub nevében tett, ill. cselekszik.
  • Amennyiben tudomására jut jelen Kódex megszegése, az erre vonatkozó információt mihamarabb ossza meg a cég vezetôségével.

 

A Klub kapcsolata a Tagokkal

  • A Klub feltétlen tiszteli a Tagok személyiségi jogait. Ennek kapcsán a velük meglévô kapcsolatait az emberi méltóság tiszteletben tartására és a személyiségi jogok maradéktalan betartására alapozza.
  • A Klub nem alkalmaz diszkriminációt. Ennek keretében nem alkalmaz a Tagokkal szemben faji, nemi, vallási, nemzetiségi, életkori vagy egészségügyi diszkriminációt.
  • A Klub törekszik a participációra. Ezért folyamatosan javítja a Tagok széles körü informálását, és a döntésekben való részvételük rendszerét.
  • A Klub ôszinte. Így feltétel nélkül elvárja a Tagoktól, hogy Klub megbízásaikkal kapcsolatosan nekik nyújtott tárgyi ajándékot - mely 5.000 Ft-ot meghaladó egyedi értékü - társadalmilag elfogadott nemes cél érdekében ajánlják fel.
  • A Klub pártatlan. Ennek megfelelôen egyetlen Tag érdekeit sem helyezi mások elé.

 

A Klub kapcsolata a társszervezôdésekkel

  • A Klub tiszteli a társszervezôdéseket. Ennek keretében a vállalat feltétlen törekszik a tisztesség szabályainak betartására. Tartózkodik más klubok direkt, vagy akár csak közvetett lejáratásától. Esetleges szakmai véleményeltérés, érdekkülönbség esetén elsôsorban a közvetlen, Klubvezetôi szintü személyes kapcsolatfelvételt és zártkör?, egyeztetô célú megbeszéléseket helyezi elôtérbe.

 

A Klub kapcsolata a helyi közösséggel

  • A Klub a közösséget szolgálja. Ennek érdekében: a Klub javak kamatoztatásával, a szolgáltatások hatékony felhasználásával, jótékonysági programok biztosításával szolgálja a helyi közösséget.
  • A Klub jótékony. Az év során programok keretében szponzorálással, a Tagok egyénileg felajánlott adományaival igyekszik elôsegíteni annak a közösségnek a fejlôdését, amelyben müködik.
  • A Klub politikai tevékenységet nem folytat, politikai szervezetektôl, pártoktól független, azoknak anyagi támogatást nem nyújt, azoktól támogatást nem kér.
  • A Klub védi a környezetet. Ezért a Tagok felismerik felelôsségüket a természeti erôforrások használata, a környezet megváltoztatása és a káros anyagok kibocsátása terén. Ezért minden olyan hulladékot, mely erôsen szennyezett, kizárólag arra kijelölt tárolóban helyeznek el.

 

Tagokra vonatkozó etikai elôírások

  • Klubmunkája során a motoros társadalom írott és íratlan szabályait betartva, felelôssége tudatában köteles eljárni, mások érdekeinek szem elôtt tartása mellett
  • Más klubok tagjai, a Klub vendégei és más külsôsök részére mindenkor megbízható, kiszámítható klubmunka nyújtására köteles törekedni, munkáját jóhiszemüen, gondosan, felelôsségteljesen és szakszerüen tartozik végezni.
  • Más Tagokkal történô közös klubmunkáját tartozik a kölcsönös együttmüködés szellemében folytatni, továbbá mindenkor úgy eljárni, hogy müködése ne legyen ellentétes az erkölcs és tisztesség követelményeivel, valamint a motoros szokásokkal.
  • Amennyiben a Klub érdekében végzett munkáért pénzt kér, úgy etikátlan a szolgáltatási díjnak a ráfordításokkal, a szolgáltatás jellegével arányban nem álló, túlzottan magas mértékben történô megállapítása. Munkadíját a Tag mindenkor a valós kiadásokhoz és munkához igazodóan állapítja meg, ennek során nem törekedik jutalék, vagy haszon elérésére.
  • Bárhol, bármikor köteles bajbajutott társa részére – legyen az Klubtag, vagy más motoros – müszaki és elsôsegély támogatást megadni.
  • Igyekezzen a Klub- és egyéb motoros rendezvényeken kultúrált viselkedésével, példát mutatni a fiatalabb motorosok számára.
  • Éljen az alkalommal, mikor mások számára a motoros életformát népszerüsítheti, annak szépségeit bemutathatja.
  • Észrevételeivel, javaslataival törekedjen elômozdítani a Klub szakmai-, érdekvédelmi munkáját.

 

A Klub reklámjaira vonatkozó etikai vállalások

  • A Klub tartózkodik bármilyen jogosulatlanul folytatott vagy egyébként jogszabályba ütközô tevékenység bármely formában történô reklámozásától.
  • Tartózkodik a Tagok megtévesztô információk alapján történô toborzásától.
  • Tartózkodik más Klubok rosszhírének bármi módon való keltése (akár valótlan tény állításával, akár valós tény hamis színben történô feltüntetésével).
  • A Klub hirdetése, reklámja nem csorbíthatja más motoros szervezetek megszerzett, kizárólagos jogait.
  • A hirdetés nem tartalmazhat túlzó, megtévesztésre alkalmas elemeket.
  • A hirdetésben a Klub minden más motoros szervezettôl megkülönböztethetô kell, hogy legyen.
  • Nem kifogásolható a Klub együttes reklámja más motoros szervezetekkel, a Klubo támogató gazdasági társaságokkal.
LAST_UPDATED2
 
Copyright © 2012 BMW Motor Club Budapest - 1089 Budapest, Benyovszky u. 40. - info@bmwmcb.hu